A JAPÁN GYEREKEK HÍRESEN TISZTELETTUDÓAK, NEM FINNYÁSAK, NEM HISZTIZNEK. PÉLDÁT VEHETNÉNK AZ OTTANI SZÜLŐKRŐL!

Japán egy varázslatos ország a szememben, amiről mindig a cseresznyevirág, a minimalizmus és leginkább az a rettentő mély tisztelet jut eszembe, amivel már a köszönésnél megilletik a másikat, legyen az rokon, vagy idegen. De mi vezet el ahhoz, hogy egy társadalom ennyire fegyelmezett, percíz, és szorgalmas legyen? Természetesen a nevelés!

A japán nevelési kultúra ugyan nagyon idegennek tűnhet nekünk európaiaknak, mégis érdemes lenne tanulni tőlük egy pár dolgot. Persze át tudnak esni a szigorral a ló túloldalára, és közel sem állítom, hogy ők lennének a tökéletes példa, de az alábbiakon érdemes egy pár percig elgondolkodni.

Generációkon átívelő tisztelet:

A felkelő nap országában egészen különös kapcsolat van a nagyszülők, szülők és gyermekek között. Nem pusztán azért, mert az engedelmesség és a tisztelet az egyik legfőbb erény a családban, hanem azért is, mert sokszor több generáció él együtt egy fedél alatt, és a gyermekek sokszor a szüleik nagyszüleikhez fűződő magatartásából szűrik le a maguknak, hogyan kell viselkedni.

De ez még nem minden. Sok évszázaddal ezelőtt a japán anyák munka közben is nevelték gyermekeiket, mert akkoriban még nem tudták kire bízni a munkaórák idejére a kicsiket. Ezért mindig ott voltak, ahol az anyjuk is. Eközben pedig állandóan beszéltek gyermekükhöz, mit szabad és mit nem szabad megtegyen. Nem is volt furcsa, hogy ekkoriban előbb kezdtek a gyerekek beszélni.

Milyen előnyökkel bír még ez a módszer?

Azzal, hogy a világra oly fogékony gyermekek részt vesznek a felnőttek életének sokrétű tevékenységeiben (munka, pihenés, séta) jobban megismerik a világot, és szellemileg is sokkal könnyebben tudnak növekedni.

Az egészben pedig az csodálatos, hogy a japán nők mai napig megőrizték ezt a hagyományt! Bármilyen tevékenységről is legyen szó, az anya ott tartja a gyereket a kezében, vagy a hátán.

Ma is élő hagyomány: Japánban az édesanya otthon marad, míg gyermeke el nem éri a 3 éves kort. Egyenesen szégyennek számít, ha az anya nem képes időt szakítani a gyermekre és túl hamar óvodába, vagy a nagyszülőre bízza a gyermekét.

Az óvodában az otthon elkezdődött ember közeliség, emberségre nevelés aztán folytatódik. Különösen odafigyelnek arra, hogy a gyerek érzelemvilága jó irányba fejlődjön. Például nem engedik, hogy a gyerek a ok nélkül a földhöz vágja játékát és arra is megtanítják, hogyan bánjanak az idősekkel, állatokkal és növényekkel. Ez a legfontosabb a későbbi magas fokú érzelmi intelligencia kialakításához.

A gyereknevelés ráadásul nem csak a nők feladata. Az apáknak ugyan úgy megvannak a szerepeik, melyeket családi és társadalmi elvárás teljesíteniük. Nincs családelhagyás, vagy hétvégi apuka szerep, mert az mind a felmenőkre, mind a leszármazottakra szégyent hoz.

A nevelés jellemzői:

A gyermekek sok szülői figyelmet, ölelést kapnak (igaz ez leginkább az anyák szerepe, az apák a szigort testesítik meg) beszélgetnek, sétálnak stb. Ezen túlmenően az anyák és az apák soha:

Nem tesznek negatív megjegyzéseket, vagy kiabálnak gyermekükre és nem bántalmazzák fizikailag.

(A kijelentéseink a nagy átlagra vonatkoznak, természetesen ott is léteznek nem normális, rossz szülők, gondolunk itt az hat éves kisfiú erdőben hagyásának esetére, ami nemrégiben kavarta fel a világsajtót)

A japánok megtanítják gyermekeiket: udvariasan viselkedni, egymás iránt figyelmesnek lenni! És mindezt folyamatosan és következetesen el is várják tőlük!

Persze a japán gyerekek sem robotok, ők is viselkednek rosszul, vagy lesznek nyűgösek. De a kérdés: mit tesz ilyenkor a szülő?

Nyilvánvaló, hogy minden szülőt érdekel, hogy mit tehet, amikor a gyerek rosszul viselkedik? A japánok nem kiabálnak rá a gyerekre, nem büntetik meg őket. Akkor tehát mivel ösztönzik a gyerekeket, hogy jók legyenek? A válasz egyszerű – a nemtetszésüket a tekintetükkel és a hangszínükkel fejezik ki, lelkükre hatnak.

A japán gyerekek azonnal felismerik, amikor megbántották szüleiket. Ilyenkor bűntudatot éreznek és igyekeznek jóvá tenni a hibájukat.

Persze a hagyományos családmodell rengeteg terhet is ró mindkét félre, és ez a nyomás képes összeroppantani családokat, de nagy általánosságban a gyerekeket szeretettel és gondoskodással nevelik, amelyből minden szülő tanulhat. A tapasztalat is azt mutatja, hogy ez a módszer nagyon hatékon és hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek művelt felnőttekké váljanak, akik tiszteletben tartják a törvényt és akik igazán kommunikálni tudnak egymással.

Oszd meg, ha szerinted átültethetnénk néhány dolgot a magyar gyakorlatba is!
Forrás: tudnodkell.info